Judit Pogány

Personal Info

Known ForActing
Born1944-09-10
BirthplaceKaposvár, Hungary

Judit Pogány

Acting

Biography

Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult.

A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott.

Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott.

Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róbert színművésszel, aki ekkor már a színház oszlopos tagja volt. Az igazi áttörést színészi pályájában az 1968-1969-es évad hozta el, amikor Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként Kaposvárra szerződött, és szerepet adott Pogány Juditnak a Várj míg sötét lesz című színdarabban.

A következő, 1969-1970-es évadtól elindult színházi karrierje: Csorba István rendezésében a Hamupipőke címszerepét alakította, és még ebben az évadban megkapta a színész minősítést.

1971-ben összeházasodott Koltai Róberttel, a következő évben, 1972-ben megszületett fiúk, Koltai Gábor.

1973-tól Ascher Tamás rendezésében a Pinokkió főszerepét játszotta, melyre szülés után napi több órás intenzív edzéssel készült a színésznő, hogy hitelesen keltse életre a szikár fabábu lényét és mozgását. Számtalan szereppel bízták meg a kaposvári évek alatt, többek között Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Rosalindát, Csehov Ivanovjában Anna Petrovnát alakította, mindkettőt Zsámbéki Gábor rendezésében. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában Zsuzsit, a megalázott, gyilkos nőt keltette életre, a darabot Gazdag Gyula rendezte. Érett, kiforrott művésszé fejlődött, az új rendező generáció legnagyobbjaival dolgozott együtt a kaposvári évek alatt, mint például: Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor.

Elismert filmrendezőkkel forgatott, mint Gazdag Gyula, akinek filmjeiből több tudható meg a Kádár-rendszer valóságáról, mint néhány átfogó szociológiai munkából. A Bástyasétány 74' című filmet 1974-ben mutatják be, melyben Pogány Judit Bözsi szerepét alakítja. Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, mely a következő évben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert.

1978-ban - 34 évesen - színészi munkáját Jászai Mari-díjjal ismerték el.

Forrás: Wikipédia

Filmography

Acting (59)

2026
2024
Tonight We Killas Csillag Ági
5.5
2023
2022
The Grandsonas Anci mama
7.1
2020
Kimaradt körökas Nagymama
2019
7.9
2018
Citromos Mignonas Idős hölgy
2017
The Whiskey Banditas Annuska néni
6.6
2013
My Guideas Feleség
7.8
2013
Kispárizsas Jolika
2011
Adventureas Sick woman
7.0
2010
4.9
2008
Adventurersas nagymama
6.3
2007
Megy a gőzösas Mrs. Bajusz
5.7
2006
The Eighth Day of the Weekas Csibike - ügyvédnő
7.0
9.0
4.0
2001
Mayday Mayhemas Piroska néni, igazgatónő
5.9
2000
The Dream Caras Kovácsné, Vera anyja
6.4
1999
Hippolytas Mrs. Schneider
5.9
1998
5.5
1998
Zimmer Ferias Vilma
6.1
1997
Dollybirdsas Terike
6.6
1997
10.0
8.0
1996
Szambaas Lidi
5.4
1993
The Rebellionas Kathi Blumich
6.3
1993
6.7
1990
Twilightas Overállos nõ
7.1
7.4
9.0
1989
The Midas Touchas Monoriné
6.9
1988
Panelvacsoraas Nagymama
7.0
1985
7.7
1983
A tranzitutasas Gizella
1982
6.5
1982
Another Wayas Magda
5.5
1981
The Little Foxas Young Vuk / Kisrókák (voice)
7.6
1981
Diplomafilmas Feleség (Wife)
1979
A Priceless Dayas Anna, Petõ felesége
8.0
1979
9.0
1975
Identificationas Vöröskeresztes nõ
8.0
—